szerda, november 30, 2022

„Testvéreim, mit használ ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek? Jak.2,14.,

„Ugyanígy a hit is, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog.” Jak.2,17.,

 

Az Ajaki Római Katolikus Egyházközségben a karitatív munka közel két évtizedes múltra tekint vissza.

2001-ben a nagy tiszai árvíz után a kisvárdai karitász csoport vezetője Takács Lászlóné Marika néni kéréssel fordult az ajaki hívekhez, a kárpátaljai árvízkárosult gyermekek táboroztatásában való részvételre, melynek eredményeként 10 gyermek kéthetet nyaralhatott településünkön az őket befogadó családoknál. Németh János lelki atya és a befogadó szülők szervezésével, nem sokkal később megalakult az ajaki karitász csoport, mely nemrégen felvette a Szent István Karitász csoport nevet, melynek vezetője: Galsi János atya.

A karitász csoportunk aktívan több mint 15 éve tevékenykedik  a szolgáló szeretet jegyében. Folyamatosan látogatjuk az idős, beteg embereket, a sérült gyerekeket Mikuláscsomaggal ajándékozzuk, a krízis helyzetekben támogatást nyújtunk, nyári tábort szervezünk, beiskolázási támogatásban részesítünk rászoruló családokat, s másfél éve napi rendszerességgel 40-50 család részesül az Élelmiszerbank jóvoltából adományosztásban. Évente több alkalommal szervezünk ruhagyűjtést, melyet az arra rászorulóknak eljuttatunk. A településen élő 85 év feletti szép korúakat meglátogatjuk és felköszöntjük. A betegek világnapja alkalmából felkeressük az otthonukban gyengélkedőket és a kórházban fekvőket is meglátogatjuk. A templomban történő betegek szentségének kiszolgáltatása után szerény agapéval vendégeljük meg az oda érkezőket. Húsvétkor és karácsonykor élelmiszer adománygyűjtést szervezünk, melyet a hátrányos és halmozottan hátrányos családok körében szétosztunk. Részt veszünk az országos méreteket öltő karitatív kezdeményezésekben is.       A Katolikus Karitász Angyalbatyu ajándékgyűjtő akciójában való részvételünk eredményeképpen sok rászoruló gyermek karácsonyát tettük színesebbé és örömtelibbé.

 

  „A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog.”

Köszönet minden támogatónak, adakozónak, karitatív munkát végzőknek. A Jó Isten áldása kísérje munkájukat!

Bezzeghné Szopkó Ildikó

Szent István Karitász csoport tagja

 

Napi evangélium

Fel