szombat, július 19, 2025

Főoldal

Vízkereszt – Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház, parancsolt ünnepként.

Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe.

Három eseményre is emlékeztet az egyik legősibb keresztény ünnepünk minket ezen a napon:

·       a napkeleti bölcsek imádása;

·       Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban;

·        és Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a kánai menyegzőn.

A magyar vízkereszt elnevezés a hagyományosan ilyenkor végzett vízszentelésből ered. Vízkereszt ünnepén már nemcsak a Szent Családra figyelünk, hanem a pásztorokra és a messziről jött napkeleti bölcsekre is, akiknek jelenléte az emberiségre mutat, mert Krisztus, az Üdvözítő mindenki számára született meg.

Mi, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai is ezen a napon a vízszentelési szertartás „részesei lehettünk” az iskola aulájában, illetve minden osztály a saját tantermében követte az eseményt a kivetítőn. A vízszentelés görög katolikus szertartását Zuró József parókus atya és Galsi János atya végezte.

Ezt követően „Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szólt a köszönés intézményünk helyiségeiben. A víz megáldása után minden osztálytermet, iskolai helyiséget és az óvodában, bölcsődében a csoportszobákat is megszentelték az atyák. A helyiségek megszentelése után a bejárati ajtó szemöldökfájára fölírták az évszámot, valamint a C+M+B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot”.

Ez a néhány betű egész évben emlékeztet mindenkit arra, hogy Krisztus áldó keze mindig otthonunk felett van.

Ragány Zsuzsanna

intézményvezető-helyettes

Fel