hétfő, október 14, 2024

Főoldal

SzIstvan 2022Államalapító Szent István királyunk ünnepén Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a Szent István-Bazilikában, ahová az ajaki hívekkel elzarándokoltunk, akik közül többen is szolgálatot teljesítettek az ünnepi szentmisén. A homíliát Berta Tibor püspök, Magyarország katonai ordináriusa mondta. A bazilika zsúfolásig megtelt és a Szent István téren is ezrek kísérték kivetítőn a szertartást.

Erdő Péter bíboros arra buzdította a híveket, hogy „a szentmisén különösen is imádkozzunk hazánkért, népünkért és világ békéjéért.”

A szentmisén koncelebrált még Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Udvardy György veszprémi érsek, Kocsis Fülöp érsek-metropolita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai, Böcskei László nagyváradi megyéspüspök, Jozef Haľko pozsonyi segédpüspök, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága. A szentmisén részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság és Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is.

A hagyományos Szent Jobb-körmenetet az időjárási körülményekre való tekintettel nem tartották meg, de a szentmisét és a kenyérmegáldást a bazilika előtti téren is, kivetítőkön kísérhették figyelemmel a hívek és az érdeklődők.

A szentmise után zenés imaórára került sor, melynek végén Erdő Péter bíboros áldást adott a Szent Jobb-ereklyével a bazilikában, valamint onnan kilépve, az odakint imádkozó híveknek is, és mindazokra, akik a televízión keresztül kapcsolódtak be az ünnepbe.

A szentmisén szolgálatot teljesítettek az ajaki hívek közül, a szentleckét Takács Anita olvasta, az adományt a Simon Ferenc, Simon-Kovács Ildikó és Simon Kitti, valamint Radvánszki Noémi, Frindik Emese, Korbács Lili és Kovács Eszter Máriás lányok, valamint Dolhai György vitték Erdő Péter bíboros elé, ezzel szolgálták az ünnepi szentmisét. Ajakról igen szép számmal zarándokoltunk el, és a lelki vezetőnk Galsi János atya volt.

Hála és Köszönet a szolgálatért minden ajaki zarándoknak, akik a Szent István-napi szentmisén szolgáltak és részt vettek, illetve támogatták, segítették a zarándokcsoportot!

Külön Köszönet és Hála Ajak Város polgármesterének Dr. Ragány Adrienn polgármester asszonynak, hogy az ajaki zarándokok számára felajánlotta az autóbuszt!

 

Takács Károlyné

Intézményegység vezető

 

Fel