hétfő, október 14, 2024

Főoldal

bekeert"A rózsafüzér elmondása nem más, mint Krisztus arcának szemlélése Máriával.” /Szent II. János Pál pápa/

Október, a Szűzanya és a rózsafüzér hónapja. Együtt imádkozzuk Mária áldott füzérét, „mely Istenhez láncol minket”.

Szent Pió atya gondolata szerint: „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Október 18-án világszerte gyermekek imádkoztak a békéért és az egységért.

 Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde tanulói idén is csatlakoztak október 18-án az "Egymillió Gyermek Imádkozza a Rózsafüzért" kezdeményezéshez, amikor gyermekek és hívők világszerte egy időpontban imádkoznak, a rózsafüzér erejével.

Ezen a napon a világ minden táján „egyesülünk” az imádságban, hogy kéréseinket és hálaadásunkat Isten elé vigyük.

A gyermekek imádsága egy olyan csodálatos erő, amely békét és áldást hoz a világunkra. Mi is részesei lehettünk ennek a világméretű közös imának az Ajaki Nagyboldogasszony templomban intézményünk lelkivezetőjének, Gáspár Mátyás atyának vezetésével.

Együtt fohászkodtunk Máriához az egységért, a békéért. Nagyon felemelő volt látni és hallani, ahogyan a gyerekek egy szívvel-lélekkel imádkozták:

„Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.”

Köszönjük Gáspár Mátyás atyának az egységért és a békéért vezetett imát, Laura nővérnek a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény magyarországi elöljárójának a zenei közreműködést, valamint tanulóinknak és pedagógusainknak a közös imádságot!

"Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!"

/Mindszenty József bíboros/

Ragány Zsuzsanna

igazgató-helyettes

Fel