kedd, április 29, 2025

Főoldal

szavalo

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye által kiírt Egyházmegyei Szavalóverseny egyik elődöntőjét Ajakon a Nagyboldogasszony plébániatemplomban és az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskolában rendeztük meg.

Köszönjük szépen a bizalmat, hogy megrendezhettük és helyet adhattunk ismét a rendezvénynek Ajakon.

Mátészalkáról, Kisvárdáról, Nyírkércsről, Fényeslitkéről, Nyírtassról és Ajakról 93 óvodás és iskolás nevezett a szavalóverseny elődöntőjére.

 A Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda iskolalelkésze: Mike Ervin atya, főigazgatónője: Kaszásné Tóth Judit és óvodavezetője: Dudásné Popovics Angéla, valamint Németh Norbert a Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda főigazgató-helyettese, Nyírkércsről tagintézményünk iskolalelkésze: Panyi József atya is megtisztelte jelenlétével a rendezvényünket.

A nap sikeres lebonyolításában tevékenyen részt vettek pedagógusaink, rendszergazdánk, és az óvodapedagógusaink is, mindezért hála és köszönet. Intézményünk lelki vezetőjének, Gáspár Mátyás atyának, Rozinka Mihály főigazgató úrnak, a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény nővéreinek: Laura, Mildred és Beatrice nővérnek is nagyon szépen köszönjük a mai napon nyújtott aktív részvételt és segítséget.

Hálás köszönet dr. Ragány Adrienn polgármesterasszony segítő támogatásáért és a zsűriben való munkájáért, a konyhán dolgozó asszonyoknak és Poncsák Józsefné élelmezésvezetőnek is nagyon szépen köszönjük a finom csörögefánkot és teát!Kedves kolléganőimnek - Bezzeghné Szopkó Ildikó és Tormáné Szabó Ilona - hálás köszönet a finom sütemény ért, valamint nagyon szépen köszönjük Hasulyó Balázsnénak a nekünk sütött ízletes mákos kalácsot!

Iskolánk énekkarának műsorában felcsendült dallamok - felkészítőpedagógus: Kovács Miklósné - , Kovács Tibor zongorajátéka és Csorba Hanna éneke tette még emlékezetesebbé a szombati programot.

Nagyon szépen köszönöm a mai nap folyamán nyújtott sok-sok önzetlen segítséget, a rengeteg munkát, mellyel örömtelivé és élménydússá tettétek a hozzánk látogató kb. 200 vendég ajaki tartózkodását az Egyházmegyei szavalóverseny elődöntőjén.

Külön köszönet és hála illeti a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét és főtisztelendő Palánki Ferenc püspök atyát a rendezvény anyagi támogatásáért!

Még egyszer nagyon szépen köszönjük! Nagy ölelés Mindenkinek!

Gratulálunk a tanulóknak, a hitoktatóknak és a felkészítő pedagógusoknak, óvodapedagógusoknak! A szülőknek is nagyon szépen köszönjük a támogatást!

Ragány Zsuzsanna

főigazgató-helyettes

Az ajaki elődöntő eredménye korosztályonként:

Óvodások:

I.helyezés: Kaczur Lara Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde - Ajak, felkészítő óvodapedagógusok: Virga Andrea, Soós Norbertné

II.helyezés: Németh Szofia Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde - Mátészalka, hitoktató: Zeleznik Erika

III.helyezés: Farkas Panna Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája - Nyírkércs, felkészítő óvodapedagógus: Bardi Lászlóné

Különdíj: Tóth Péter Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája – Nyírkércs, felkészítő óvodapedagógus: Bardi Lászlóné

Különdíj: Pető Hanna Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde – Kisvárda, felkészítő óvodapedagógusok: Dudásné Popovics Angéla, Veresné Boros Angéla

1-2. osztályosok:

I.helyezés: Böszörményi Ferenc Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde – Mátészalka, hitoktató: Farkasné Papp Marianna, Felkészítő: Farkas Győzőné

II.helyezés: Kondor Sára Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája – Nyírkércs, felkészítő pedagógus: Tóth Ibolya

III.helyezés: Rajzinger Dorka Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde – Ajak, hitoktató és felkészítőpedagógus: dr. Rozimné Takács Anita

Különdíj: Béres Tamás Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde – Kisvárda, hitoktató: Votykuné Aradi Angéla

Különdíj: Oláh Bernát Szent József Plébánia, Képes Géza Általános Iskola – Mátészalka, hitoktató: Zeleznik Erika

3-4. osztályosok:

I.helyezés: Oláh Veronika Szent József Plébánia, Képes Géza Általános Iskola - Mátészalka, hitoktató: Zeleznik Erika

II.helyezés: Vincze Gréta Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde – Ajak, hitoktató: Tormáné Kovács Valéria, felkészítő pedagógus: Tormáné Szabó Ilona

III.helyezés: Polyák Emma Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde – Kisvárda, hitoktató: Votykuné Aradi Angéla, felkészítő pedagógus: Kovácsné Orosz Bernadett

Különdíj: Lucskai Zsolt Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája – Nyírkércs, felkészítő pedagógus: Kissné Virtás Éva

Különdíj: Varga Natasa Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde – Mátészalka, hitoktató: Farkasné Papp Marianna, Felkészítő: Bakos Istvánné

5-6. osztályosok:

I.helyezés: Buda Abigél Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde – Ajak, felkészítő pedagógus: Kovács Miklósné

II.helyezés: Marics Kinga Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája – Nyírkércs, felkészítő pedagógus: Kozmáné Zámbori Szilvia

III.helyezés: Kertész Zoltán Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde Petőfi Sándor Tagiskolája és Óvodája – Nyírkércs, felkészítő pedagógus: Hankószki-Farkas Tünde

Különdíj: Ádám Attila István Szent József Plébánia, Képes Géza Általános Iskola - Mátészalka, hitoktató: Zeleznik Erika

Különdíj: Maródy Mira Borbála Kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola – Kisvárda, hitoktató: Harakályné Balla Tímea

7-8. osztályosok:

I.helyezés: Farkas Laura Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde – Ajak, felkészítő pedagógus: Kovács Miklósné, hitoktató: Pásztor Istvánné

II.helyezés: Balogh Brigitta Fényeslitke, hitoktató: Czele József

III.helyezés: Deák Valéria Vári Emil Általános Iskola - Kisvárda, hitoktató: Poncsákné Dolhai Csilla

Különdíj: Batári Bálint Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI, Óvoda és Bölcsőde – Ajak, felkészítő pedagógus: Kovács Miklósné, hitoktató: Tormáné Kovács Valéria

Fel