szombat, május 24, 2025

Főoldal

16

Pályázati azonosító: EKCP-KP-1-2024/1-000133

A projekt Magyarország kormányának támogatásával valósult meg.

Az Ajakon aktívan működő római katolikus egyházközség napközis nyári táborában résztvevő gyermekek számára (45 fő) biztosítottunk változatos, színes, lelki életüket is gazdagító és játékos programokat 2024. augusztus 6-10. között. Felnőtt segítők és a gyerekek tovább viszik a hagyományainkat és az egyház értékeit. Megismertettük a táborban résztvevő gyerekekkel a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és az egyházközségünk életének meghatározó szentjeit, melyeket példaképül állítunk a mai kor ifjú generációja elé. Sok színes tevékenység, játék és gyalogtúra is színesítette a programokat, élveztük a közös éneklést Bolega Lászlóval, a KÉPMÁS zenekar osztlopos tagjával, együtt készültünk fel a családi nap záró szentmiséjére az énektanulással.

A projektben résztvevők számára egy egynapos autóbuszos kirándulást is szerveztünk Mátraverebély-Szentkútra, ezen a napon Pásztón ebédeltünk. A tábor utolsó, szombati zárónapján családi napot szerveztünk, lehetett íjászkodni, játékokat kipróbálni, volt habparty is, a napot a táborzáró szentmisén való részvétel tette teljessé.

Ragány Zsuzsanna

főigazgató-helyettes

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2024 logo

 

Fel