Főoldal
- Megjelent: 2025. március 05.
„A nagyböjt minden évben értékes idő arra, hogy hathatósabbá tegyük az imádságot és a böjtöt, és megnyissuk szívünket az isteni akarat tanulékony befogadására.”
/Szent II. János Pál pápa/
Hamvazószerdán - idén március 5-én - kezdődik a húsvétot megelőző nagyböjti időszak, a "szent negyven nap", a lelki elmélyülés, a szeretet cselekedeteinek, a megtisztulásnak a kiemelt időszaka.
Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai szentmisén vettek részt ma reggel. Gáspár Mátyás atya, intézményünk lelki vezetőjének tanítását hallgattuk, aki ráirányította figyelmünket arra, hogy hogyan böjtöljünk, hogy tegyük a jót, vezessen minket Jézus az utunkon és halljuk meg Isten hangját. A bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülünk a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.
Ma a Szentatya felgyógyulásáért is szólt az imádság templomunkban.
A szentmisén Gáspár Mátyás atya és Pap Sándor atya az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából keresztet rajzolt a homlokunkra, közben ezt mondva: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”
A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.
A szentmisén a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény nővérei is részt vettek, énekükkel és szolgálatukkal tették még szebbé ünnepünket.
A templomot nem díszíti virág, a nagyböjt liturgikus színe a lila, amely a XIII. század óta jelképezi a liturgiában a bűnbánatot.
A böjt a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát emeli ki, kifejezve az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását.
Ragány Zsuzsanna
főigazgató-helyettes