Az ünnep eredete

Egy szerzetesnővér(apáca), Lüttichi szent Julianna gyóntatójának számol be különleges látomásáról, amelyben az Úr Jézus azt hozza tudtára, hogy hiányzik az egyházi ünnepek közül az ő Szent Testének és Vérének ünnepe. Gyóntatója Pantaleon Jakab 1261-ben  IV. Orbán néven lép a pápai trónra, és egy Oltáriszentséggel kapcsolatos csoda hatására, valamint  visszaemlékezve lelki gyermekével folytatott sok és tartalmas beszélgetésére, 1264-ben kötelező ünneppé teszi az egész egyházban. Magyarországon 1292-ből és 1299-ből vannak az első adatok arra vonatkozóan, hogy megünnepelték.  

Az ünnep tartalma és tanítása

Hitvallás arra vonatkozóan, hogy az értünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztus valóságosan jelen van a Kenyér és bor színe alatt. Ezt a titkot kezdettől fogva hiszi, őrzi és nemzedékről nemzedékre adja tovább a krisztus-követők közössége.

Ez a Krisztustól származó ajándék már a legelső keresztény közösségben, a jeruzsálemi egyházban MEGKÜLÖNBÖZTETŐ VALÓSÁG: „A hívek mind összetartottak és mindenük közös volt. Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották kinek-kinek szükségéhez mérten. Egy szívvel-lélekkel mindennap állhatatosan megjelentek a templomban. A KENYÉRTÖRÉST HÁZANKÉNT VÉGEZTÉK, és örvendezve, tiszta szívvel fogyasztották el eledelüket.”(Ap.Csel 2,44-46) – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben. Vagyis nyugodtan értelmezhetjük úgy a jeruzsálemi hívek gyakorlatát, hogy - mielőtt az első apostoli zsinat, amelyről az Apostolok Cselekedetei 15. fejezetében olvasunk, amely határozatban mondja ki, hogy a pogányokból megtért keresztényeknek nem kell előbb zsidóvá lenni ahhoz, hogy teljes közösségben legyenek Krisztussal, vagyis részt vehessenek a kenyértörésen – éppen a kenyértörés titka volt az, amely kristályosodási pontja lett az új vallásnak, az Újszövetségnek. És bár a Krisztus-hívők közé a keresztség szentsége által csatlakozunk, valójában a keresztség szentsége is, és a többi szentség is, az Eucharisztiából forrásozik. Ezért a II. Vatikáni Zsinat erősen szorgalmazza, hogy a szentségeket lehetőleg szentmise keretében szolgáltassuk ki. Ezáltal válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az értünk meghalt és feltámadott, a kenyér és a bor színében valóságosan jelenlévő KRISZTUS AZ, AKI CSELEKSZIK  a Krisztus-követő ember és a keresztény közösség életében egyaránt.

ÚRNAPJÁN MEGMUTATJUK ŐT  a templomon kívül, a féltve őrzött kincset, a megkülönböztető ajándékot, a keresztény életünket tápláló titokzatos eledelt. Most megmutatjuk és ünnepeljük sok szép énekkel és vidékenként változó külsőségekkel. A külsőségek azonban soha sem homályosíthatják el a lényeget, azt a titkot, amely az Utolsó Vacsora termében történt, az eseményt, amelynek az apostolok részesei voltak, az eseményt, amelynek minden szentmisén részesei vagyunk.

Babits Mihály az „Eucharistia” című versében írt szép gondolatai segítsenek bennünket az Eucharisztia titkának teljesebb elfogadásához:

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon 
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket 
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

1938. márc.