Ajak magyar lakta történelmének írásos emlékeink szerint harmadik templomát 1819. október 16-án szentelték fel Nagyboldogasszony tiszteletére. A főoltárképet Takács István mezőkövesdi festőművész festette az új liturgikus tér kialakításakor az 1970-es évek végén. Őseink tehát a Boldogasszony oltalmába ajánlották a templomot és Ajak mindenkori hívő népét, így bennünket is ma élő ajakiakat. Ezért ünnepeljük templombúcsúnkat Nagyboldogasszony ünnepén.

Az ünnep eredete

Szent János apostol írja le evangéliumában Jézus végső rendelkezését: „…..Mikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a szeretett  tanítványa, így szólt anyjához: ’Asszony, nézd ő a te fiad!’  Majd a tanítványhoz fordult: ’Nézd, ő a te anyád!’ Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.” (Jn 19,25-27)

Jézus halála után tehát Szűz Máriáról Szent János apostol és evangélista gondoskodott. A keresztény hagyomány szerint, - amelyet szent Meliton szárdeszi püspök foglalt írásba a II. században, - Szűz Mária földi életének befejezése előtt három nappal maga köré gyűjtötte Szent Fia apostolait, akik tanú voltak annak, hogyan fejeződött be a Szent Szűz földi élete. Az apostolok egységes jelenlétének köszönhető, hogy az egyház szerte a világon őrizte és ápolta ezt a szent hagyományt, nemzedékről nemzedékre adta tovább, és a liturgiatörténet tanúsága szerint töretlenül ünnepelte augusztus 15-én a keleti hagyomány szerint az 5. századtól „Dormitio Sanctae Mariae”(Szűz Mária elszenderülése) néven és a nyugati hagyomány szerint a 7. századtól „Assumptio Beatae Mariae”(Szűz Mária mennybevétele) néven. Ezen egybehangzó és szent hagyományra való tekintettel  XII. Pius pápa 1950-ben „ex chatedra”nyilatkozott, azaz hit és erkölcs dolgában tévedhetetlenül kihirdette, hogy a Szent Szűz mennybevételéről szóló tanítást dogmaként, vagyis megkérdőjelezhetetlen hitigazságként hiszi és vallja a Római Katolikus Egyház.

Az ünnep tartalma

Egyszerűen fogalmazva azt mondhatjuk, hogy Szűz Mária teste nem látott romlást, nem lett az enyészeté, hanem a földi élet befejezése után feltámadt, vagyis Máriát szent Fia testestől-lelkestől felvette a mennyországba.

Az ünnep tanítása

Az ünnep tartalmát és tanítását nagyon jól szemlélteti oltárképünk, amelyet a művész három részre tagolt. Az első és legfontosabb: Mária megdicsőülése is a megváltás ajándéka, hiszen Krisztus értünk keresztre szegezett kezei emelik, veszik föl a mennybe a legszentebb Édesanyát. A második rész a kép középső harmada, amely Mária emberi testének  elhelyezésével tanít: összekapcsol két világot, a földit és a mennyeit,  a természetest és a természetfelettit, és világosan megszabja az irányt azok számára, akik tanúi ennek az eseménynek. A harmadik rész olyan bőséges értelmezési lehetőséget kínál, hogy minél tovább figyeljük, annál mélyebbre ásunk tartalmában és mondanivalójában. Úgy gondolom, hogy az egyik legszebb megközelítése, ha azt mondjuk,  IMÁDKOZNI TANÍT.  Ha megfigyeljük az apostolok alakjait, akkor azt láthatjuk, hogy a Szűzanya által mindegyikük kapcsolatba kerül Jézussal. A klasszikus imafajták, az engesztelés, a kérés, a hálaadás és a dicsőítés tükröződnek az apostolok két lábbal a földön álló, mégis a mennybe távozó Szűz által megragadott és egyeseknél szinte már a földről felemelt alakjaiban. Ha szemléljük ezt a képet, bennünket is magával ragad, és megerősít, hogy bármely élethelyzetben vagyunk is, bátran tekinthetünk a mennybe fölvett Szűzre, és bízó lélekkel kérhetjük segítségét az ősi imádság szavaival: Oltalmad alá futunk Istennek szent szülője! Könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz. Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk! Engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen.

Gáspár Mátyás plébános