vasárnap, július 20, 2025

Főoldal

Ajak testvértelepülésén, Farkaslakán az idén már XIX. alkalommal rendezték meg a Farkaslaki Szenes Napokat, mely mindig szeptember első hétvégéjén van. A Székelyudvarhelytől mindössze 10 km-re fekvő településen az emberek hosszú évtizedekig a faszénégetéssel foglalkoztak, ezzel keresték a kenyerüket, és a mai napig is több család megélhetését ez a munka biztosítja.

Ennek a háromnapos rendezvénynek részesei lehettek az ajakiak is, ahol a Pántlikás Népdalkör népviseletbe öltözve hagyományőrző műsort mutatott be, a Snapsz Band rock zenekar pedig fergeteges koncerttel kápráztatta el a közönséget.

A programsorozat jeles eseménye volt, a településen élő Szépkorúak köszöntése vasárnap. Ennek tiszteletére Galsi János atya mutatott be ünnepi szentmisét. János atya szentbeszédében a fiatalabb korosztály figyelmét arra irányította, hogy miért is becsüljék, tiszteljék az időskorúakat. Ha fizikailag már nem is tudnak segíteni, mert elfáradtak, gyengék, de Ők minden nap imádkoznak a gyermekükért, a körülöttük élőkért, mindenkiért, és ez rendkívül fontos. Ők igazán tudnak örülni egy kézfogásnak, látogatásnak, akár egy jó szónak. Beszédében arra biztatta a híveket, hogy fordítsanak nagy figyelmet rájuk.

A szentmisét követően a templom előtti téren a gyermekek műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, az elöljárók pedig emléklapot és virágot adtak át a Szépkorúaknak. A műsor után közös ebéden vettek részt a kultúrházban, ahol Kovács Lehel Farkaslaka polgármestere kitűntetéseket adott át. Többek között „FARKASLAKA KÖZSÉG DÍSZPOLGÁRA” címet adományozott Kerekes Miklós Ajak város polgármesterének is, méltatva a két település kitűnő kapcsolatát, és elmondta, hogy jó érzés tölti el, hogy mindig számíthatnak honfitársaikra, a bajban is egymás segítségére sietnek.

Szöveg: Hasulyóné Rutkai Éva

Fotó: Jakab Emil

Fel