vasárnap, július 20, 2025

Főoldal

Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde 2019/2020-as tanévének ünnepélyes megnyitója 2019. augusztus 30-án a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét a Nagyboldogasszony templom, a Veni Sancte szentmisét követően.
Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök, Zuró József főesperes-parókus, Takács András nyugalmazott plébános, Galsi János atya, Gáspár Mátyás atya – intézményünk lelki vezetője, Kerekes Miklós Ajak város polgármestere, és városunk intézményeinek vezetői is megtisztelték tanévnyitó ünnepségünket.

Iskolánk legifjabbjai, az első osztályosok közös imával, énekkel és versikékkel mutatkoztak be és elbúcsúztak az óvodától is.
Rozinka Mihály intézményvezető az előttünk álló új tanév feladatait és kihívásait sorolta el, s kívánt nagyon jó munkát minden kollégának, tanulónak és szülőnek, majd megnyitotta a 2019-2020-as tanévet.
Már kíváncsian vártuk a tanév kezdetét, de kissé szomorkásan vettük tudomásul, hogy elröppent a vakáció. És bár az iskola alapvetően a tanulásról szól, fontos, hogy lelki és szellemi táplálékot, közösségi élményeket is adjon!
Az énekkar előadásában a Tüzed, Uram, Jézus egyházi népének dallamai csendültek fel.
Kerekes Miklós polgármester úr is megosztotta velünk a tanévnyitó ünnepélyhez kapcsolódó gondolatait, jelképesen átnyújtotta első osztályosainknak a takarékosságra sarkalló perselyeket, majd emléklapokat adott át az elmúlt tanévben kiemelkedő eredményt elért, immár 9. évfolyamos tanulóknak, akiknek az önkormányzat pénzjutalmat is adott.
Az Ajaki Római Katolikus Egyházközség is ajándékokkal kedveskedett gyerekeknek és dolgozóknak egyaránt a tanév indulásakor. Az ajándékokat Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyházi megyéspüspök úr áldotta meg.
Valljuk, hogy nemcsak a tudást kell átadni a tanulóknak, hanem életformát, emberséget, jóságot és értékeket is.
Ünnepélyünk zárásaként közösen énekeltük el a Szózatot.

Hamvas Béla üzenetével kívánok mindenkinek sikeres tanévet: „A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle... Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg.”

Ragány Zsuzsanna

intézményvezető-helyettes

 

Fel